Hírek
Kuneva, EU biztos optimista az Európai Tavasz bulgáriai sikerét illetően

Meglena Kuneva, fogyasztóvédelmi EU biztos az Európai Tavasz projekt Bulgáriában történt elindítása kapcsán optimizmusáról adott hangot a Europe Direct Veliko Tarnovo Irodájában.

Kuneva EU biztos az értekezlet alatt

A március 27-i rendezvényen részt vett egy tanulókból és tanárokból álló delegáció, akik négy helyi iskolát képviseltek, mely iskolák az Európai Tavasz 2009 projekthez csatlakoztak. A résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy megvitassanak Kuneva EU biztossal olyan kérdéseket, mint pl. az európai állampolgárság, fogyasztói jogok, EU támogatás, európai oktatási programok, valamint az európai parlamenti választások.

A 12 éves Kiril azt mondta, hogy arról álmodott, hogy Párizsba látogat egy nap, majd hozzáfűzte: 'Tulajdonképpen szeretném az összes európai országot meglátogatni.' A 19 éves Miglena nagy érdeklődést mutatott a közelgő európai parlamenti választások iránt, valamint az iránt, hogy a fiatalembereknek miért is szükséges szavazniuk.

A találkozót követően az EU biztos a következőket írta a blogjába:

" A találkozó nagyon pozitív volt, és nagyon optimistán távoztam, tudván azt, hogy azok az erőfeszítéseink, amiket Brüsszelben teszünk , valamint kérdések, melyekkel foglalkozunk, elérnek idáig a régi bolgár fővárosig is. A kollégáimmal közösen azon dolgozunk, hogy sikerre vigyük ezt a nagyszerű kezdeményezést. ."

További információ

Kuneva EU biztosblogja





11/05/2009 szerző: Petru Dumitru