|
Franciaország hivatalos körülmények között vetett véget az Európai Tavasz 2009 projektnek
Az Európai Tavasz 2009 projekt nagy sikert aratott egész Európában. A francia résztvevők 2009. június 22-én hivatalos körülmények között zárták a projektet Párizsban, mely eseményt
a francia oktatási minisztérium szervezett annak érdekében, hogy elismerje a lelkes pedagógusok munkáját, valamint hogy hat díj kerülhessen átadásra a legjobbnak ítélt Európai Tavasz tevékenységekért/munkákért.
 |
| Az eseményt megörökítő fotó |
Xavier Darcos, francia oktatási miniszter részéről
Jean-Louis Nembrini úr, a középiskolai oktatásért felelős igazgató köszöntötte az egybegyűlteket 2009. június 22-én.
A résztvevők között számos minisztériumi hivatalnok volt, az Európai Tavasz program szervezői, azaz az Európai Iskolahálózat munkatársai, Az Európai Bizottság hivatalnokai, valamint 50 tanár, szülő és diák abból a hat iskolából, melyek díjakban részesültek.
“Örültünk ennek a lehetőségnek, hogy Európát közelebb hozhattuk a tanulóinkhoz.” -mondta Franck Le Car, francia tanár tanácsadó“, és megköszönte a francia minisztérium által adott segítséget. „Reméljük, hogy a jövőben még több iskola fog részt venni a programban. ”
További részletek:
A francia Oktatási Minisztérium honlapja
Az Európai Bizottság képviselete Franciaországban: Six projets scolaires "Printemps de l'Europe 2009 " récompensés en France (franciául)
02/09/2009 szerző: Petru Dumitru
|