Hírek
Erasmus tanulók iskolai látogatást tettek


2009. május 13-án spanyol Erasmus tanulók látogatást tettek az Istituto Comprensivo Statale di Trevi nevű intézményben, Umbriában, Olaszországban. Az iskolai látogatást megszervező tanár szavaival élve: “Az Erasmus tanulók a nemzeti határokon átívelő aktív állampolgárság európai nagykövetei ”.

Luque, Ana and Rocio három madridi egyetemista, akik az Erasmus mobilitási alapnak köszönhetően néhány hónapot fognak dolgozni és tanulni Folignoban. Csatlakoztak az Európai Tavasz “Vissza az iskolába” kezdeményezéshez, hogy megoszthassák élményeiket a középiskolásokkal. A középiskolásokat főleg az érdekelte, hogy milyen a spanyolok hétköznapi élete, milyen az országuk, valamint a kedvenc zenéjük és sportjuk, illetve az foglalkoztatta őket, hogy miképpen vélekednek Olaszországról. A találkozó során sok más kérdés is felmerült bennük, amire az Erasmus tanulók készségesen válaszoltak.

Az eseményt az iskola az umbriai Europe Direct-el együtt szervezte. A találkozó az Erasmus tanulók személyes beszámolójával kezdődött, melyet egy olyan prezentáció követte, melyből a fiatalok megtudhatták, hogy milyen lehetőségeket kínál az „Egész életen át tartó tanulás” programja. Ezt követően az európai civil szolgáltatásokról, illetve a közelgő európai parlamenti választásokról hallhattak tájékoztatást. Május 15-én a három speciális vendég egy másik iskolát látogatott meg Umbriában; az Istituto Superiore Battaglia di Norcia nevű intézményt. Ez utóbbi iskolában a beszélgetés angol nyelven folyt.

Minden Erasmus tanuló, aki részt vesz a “Vissza az iskolába” elnevezésű programban egy letölthető oklevelet fog kapni – az Európai Tavasz honlapról lehet majd ezeket letölteni-, mely oklevél arról ad majd tanúbizonyságot, hogy a tanuló európai nagykövetként elkötelezte magát az Európai Tavasz célkitűzései mellett.

Kapcsolódó információ:

"Vissza az iskolába" 2009

03/06/2009 szerző: Alessandra D’Angelo