Dr. Simon Busuttil Európai Parlamenti Képviselő (EPK) látogatást tett a Mtarfa BSS, St. Nicholas Intézményben
2009. május 18-án, Dr. Simon Busuttil találkozott a Mtarfa Boys' Középiskola, St. Nicholas Főiskola hallgatóival, Máltán.
Az illusztris vendéget az iskola igazgatója köszöntötte, és örömmel újságolta, hogy az iskola első hallgatói önkormányzatát éppen nemrég választották meg. Valójában ezen a rendkívüli eseményen a megválasztott hallgatói önkormányzati tagok közül négyen voltak jelen.
 |
| Dr. Simon Busuttil európai parlamenti képviselő (EPK) tanulókkal beszélget |
Dr. Busuttil a látogatás kapcsán elmesélte a tanulóknak, hogy milyen hosszú folyamat eredményeként került megválasztásra, és lett EPK, valamint beszélt magáról a procedúráról, mely demokratikus procedúrán néhány tanuló néhány órával a látogatása előtt már keresztülment.
Dr. Busuttil beszédében kitért az Európai Parlamentre, a közelgő szavazásra, és arra is, hogy minden egyes uniós országnak lehetősége nyílik arra, hogy hangját hallassa, függetlenül a z ország méretétől és nyelvétől. Beszélt a vétójogról is, mely jogot gyakorolhatnak az országok, ha nem értenek egyet valamiben, és hogy mi történik akkor, ha az országok nem jutnak dűlőre egy komoly döntésben.
A tanulók számos érdekes kérdést tettek fel az európai parlamenti képviselő munkájával kapcsolatosan. Dr. Busuttil felszínesen érintette a vadászat és az illegális bevándorlás kérdését. A képviselő nagyon örült annak, hogy a tanulók sok érdekes, releváns kérdést intéztek hozzá..
A találkozó végén az igazgató úr az iskola nevében köszönetet mondott Dr.Simon Busuttil úrnak, azért, amiért elfogadta az iskola meghívását.
18/06/2009 szerző: Franco Ebejer
|