A projektről
Korábbi évek rendezvényei

Az Európai Tavasz”elnevezésű program azt a célt tűzi maga elé, hogy közelebb hozza Európát a fiatal állampolgárok számára. Az Európai Iskolahálózat bonyolítja le a rendezvényt, együttműködve az Európai Bizottsággal annak érdekében, hogy az évenként megrendezésre kerülő rendezvénysorozat felerősítse az európai dimenziót az iskolákban, előmozdítsa az interakciót a helyi és Európai intézmények között.

Az Európai Tavasz”elnevezésű program 2002-ben indult, azért, hogy az európai intézmények és az állampolgárok közötti kommunikáció jobb legyen. Az első rendezvénysorozat óta a kezdeményezés tovább növekedett, egy egyre népszerű iskolai eseménnyé nőtte ki magát, mellyel az iskolák a rendezvényhez való csatlakozásukkal kifejezik egyben az Európai Közösséghez való kötődésüket.

Az Európai Tavasz program minden egyes évben egy adott témára összpontosított:

  • Az Európai Tavasz 2003, projekthez 5,501 iskola csatlakozott; számtalan vezető nemzeti és európai politikus ment el iskolákba és nagyszámú diskurzusok/viták és európai kulturális rendezvényekre kerültek megrendezésre.
  • 2004-ben több mint 5000 iskola vett részt és ünnepelte meg az ötödik EU bővítést.
  • Az Európai Tavasz 2006 rendezvénynek a központjában a “Vita a jövőnkről” állt. Számos közéleti személyiség ment vissza az iskolákba, hogy megossza vízióit a tanulókkal.
  • Az Európai Tavasz 2007 a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulóját ünnepelte. Ez az évforduló jó lehetőséget biztosított arra, hogy megvitassuk, hogy milyen sikereket tudhat magáénak az EU, valamint hogy fokozzuk az Európa jövőjéről folyó vitát.
  • Az Európai Tavasz 2008 az interkulturális dialógus felerősítésének jegyében zajlott. Több mint 300 vendég látogatott el különböző iskolákba Európában, és több mint 5000 beküldött munka mutatta meg a fiatalembereknek a kulturális sokszínűség és interkulturális kommunikáció iránti érdeklődését.

Az Európai Tavasz 2009 programhoz most lehet regisztrálni!

Az Európai Tavasz 2009 a kreativitásra és innovációra fókuszál. Az nagy számú IKT-alapú tevékenységek versenyek és tanítási segédanyagok arra invitálják a fiatalokat, hogy felfedezzék Európát, és innovatív szemszögből tegyék mindezt. Az európai választások évében reméljük, hogy fokozni tudjuk programunk által a kreativitást, valamint hogy a honlapunk helyet ad annak a kiállításnak, mely bemutatja, milyen kreativitás zajlik az európai iskolákban.

16/02/2009 szerző: Alessandra D’Angelo